Barion Pixel
2017. november 25.

Megtévesztő kép a szélerőmű építésének helyszínéről

Facebook-on mutattunk meg egy régebbi képet és azt kérdeztük, mi alapján lehet beazonosítani a helyszínt? A fotó megtévesztette jó pár olvasónkat, de ez is volt vele a célunk.

Sokszor egyetlen fotó alapján indul meg a kommentáradat a közösségi oldalakon és még megtévesztő szöveg sem kell ahhoz, hogy teljesen félremagyarázzanak egy-egy felvételt. Ez jutott eszünkbe, amikor rábukkantunk erre a sok évvel ezelőtt készült fotónkra, amit ki is tettünk Facebook oldalunkra azzal a kérdéssel, hogy vajon mi alapján lehet beazonosítani a helyszínt?

2,

Kaptunk nagyon hasznos és érdekes válaszokat, amelyekben a meglévő erőmű típusának és magasságának ismeretében korrekt távolságbecsléseket és tippeket kaptunk. Sajnos nem jeleztük elég egyértelműen, hogy ez csak egy minta kép, így nagyon hamar megérkeztek azok a hozzászólások is, ahol korábbi anyagunk, vagy a képen szereplő személy ismeretében lerántották a leplet a turpisságról. Ezután több hozzászólást is eltávolítottak azok, akik részletesen válaszoltak a kérdésünkre. Nekik ezúton is köszönjük, hogy energiát fektettek a válaszba és sajnáljuk, hogy törölték azt.

1,

Néhány, a megmaradt válaszok közül

A későbbiekre nézve kérjük, hogy aki bennfentesként tudja egy kérdésre a választ, az kicsit várjon ennek beírásával, mások hadd gondolkodjanak el a felvetésen, hiszen igazából így van értelme az agytornának.

Az általunk közölt első képpel ugyanis egyetlen apró bökkenő van: a sokak által tájékozódási pontként tekintett, képen látható szélerőművet csupán az emberi agy nagyította sokszoros magasságúra, a valóságban az az erőmű még nem magasodott a szántó fölé. De mutatjuk is, hogy érthető legyen...

3,

Igen, ahogy azt néhányan beírták a kép a vépi szélerőmű alapozásánál készült és egy makett látható a felvételen. Az emberi agy azonban automatikusan "térbe helyezte" azt.

4,

Az ilyen fotók bemutatásával csupán az a célunk, hogy kicsit erősítsük az egészséges kételkedést azokban az esetekben, ahol mindössze egyetlen fénykép áll rendelkezésre valamilyen esetről, vagy  eseményről. A képet egyébként egyetemi hallgatóknak is megmutattuk, akik 20 másodpercig nézhették, majd el kellett mondaniuk, mit láttak a fotón. Nyolcból nyolcan említették meg a távolban álló szélerőművet...

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.