Barion Pixel
2016. június 11.

Megdícsérte az eleső motoros ügyességét az összetört autó vezetője

Sok balesetnél a vétlen járművezető nagyon mérges az őt ért kár és egyéb bosszúságok miatt. Vannak azonban üdítő kivételek is, mint például az az asszony, aki Vép közelében szenvedett balesetet, két jármű is ütközött a Fordjával, de nem ezzel foglalkozott.

-Vépre tartottam, egy családi napra. Láttam, hogy a szemből érkező motorral valami baj van, mert jobbra-balra rángatózott a kerék. Nem mentem gyorsan, de azonnal fékeztem, ekkor a motoros már elesett - elevenítette fel a történteket a Fordot vezető asszony. - Láttam, hogy a motor az autóm felé csúszik, de a szomszéd sávban autók álltak, az árokba meg nem mertem belemenni. Nem is a motort figyeltem, hanem a motorost.

A Ford vezetője nem az autója miatt aggódott, hanem az eleső motorost féltette

-Nagyon féltettem, nehogy valami baja essen, de igazából nagyon ügyesen esett el a fiatalember, látszott, hogy tudja, mit csinál. Nem is sérült meg. Azt nem is vettem észre, mikor koccant nekem a Renault hátulról, annyira izgultam a motoros testi épsége miatt. Amikor kiszálltam, akkor sem az autómat néztem, hanem a motorost.

Mi pedig örömmel hallgattuk az asszony beszámolóját, mivel sajnos nem túl gyakori az ilyen hozzáállás. Néhány órával korábban egy másik motorbalesetnél az egyik hozzátartozó kiabálásától volt hangos a környék, őt a rendőrök kérték meg, hogy fejezze be a szitkozódást.

Egy-egy baleseti helyszínen tényleg nem a "vasak", járművek állapota a lényeg. Lehet, hogy rommá törtek, lehet, hogy több százezer forint, vagy akár milliós nagyságrendű a kár, de ezzel szemben az egészség és az élet értéke felbecsülhetetlen. Egy autót, motort lehet pótolni, illetve ezek nélkül is lehet élni, ha úgy adódik. De a belső szervekkel, végtagokkal már nem ilyen egyszerű a helyzet.

Az elmúlt években már nem egy járművezetőt döbbentettünk rá arra egy-egy súlyos baleset helyszínén, hogy ne a kár nagyságán sopánkodjon, hanem "élvezze ki" azt, hogy ott áll a roncs mellett, a saját lábán és nem a mentőben küzdenek az állapota stabilizálásán, vagy nem letakarva fekszik az út szélén. Nem egy olyan beszámolónk volt az elmúlt hónapokban is, ahol a hozzászólók csodálkozva kérdezték: Ebből az autóból élve kiszálltak?

Az ilyen balesetek túlélői talán gondolatban köszönetet mondanak a mérnököknek, akiknek az áldozatos munkája minden évben ezrek és ezrek életét menti meg. És ne csak az egyre biztonságosabb autókra gondoljunk, hanem pl. a védőruházatok megalkotóira is.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.