Barion Pixel
Frissítve: 2013. augusztus 09.

Másodszor karambolozott az idén a lengyel kamionos Vas megyében

Szerencsés kimenetelű baleset történt Szombathely határában, az ún. Zanati felüljárón. Egy figyelmetlen kamionsofőr próbált kisorolni és maga elé fordított egy Suzukit.

Fogta a fejét P., a lengyel kamionsofőr, amikor a szombathelyi közlekedési rendőrök kiérkeztek a 86-os úton, Szombathely határában történt balesethez. A pilóta talán ekkor fogta fel, miért olyan ismerős neki a környék. Néhány hete ugyanis a közelben okozott balesetet és ugyanezekkel a rendőrökkel találkozott. Mint mondta, akkor ezer eurónyi büntetést szabtak ki rá gyorsított eljárásban. Szerencsére akkor sem komoly balesetről volt szó.

P. most figyelmetlen volt. Csorna felől érkezett Szombathelyre a 86-os úton. Mellette hajtott fel a külső sávba egy Suzuki a 87-es útról. Fiatalok ültek benne és már csak azt vették észre, hogy befordítja őket egy kamion és tolja őket maga előtt. A lengyel pilóta ugyanis ki akart sorolni a külső sávba. Nem látta a holttérben a Suzukit, csak már érezte, de akkor késő volt.

A magyar fiataloknak óriási szerencséjük volt. Egyrészt mert a kamion nem gyűrte maga alá a Suzukit, másrészt nem lökte a szemből érkezők elé a személyautót. Így senki nem sérült meg. Úgy tudjuk, a lengyel sofőr elismerte a hibáját és vállalta a büntetés befizetését is. Ennek a biztosítási ügyintézésnél lesz szerepe, mivel a vétlenek előbb a pénzükhöz juthatnak sérült autójukért.

Veszélyes a holttérben haladni
Egy évvel ezelőtt egy Maruti járt ugyanitt, ugyanígy egy litván kamion miatt. Akkor a vétlen sofőr súlyos kézsérülést szenvedett. Annál a balesetnél a hozzászólások között elemeztük, mit tehet a személyautó sofőrje, ha a felhajtó után egy belső sávban haladó kamion mellett találja magát. A tanácsainkat átemeljük ide is, mivel jobb megelőzni a hasonló baleseteket.

Az adott szakaszt véve a kamion a 86-os úton ékezett a felüljáróra, ahol jellemzően nem csökkentik a sebességüket a járművek. Így feltételezhetjük, hogy 90 km/h sebességgel ér a 87-es út becsatlakozásához, ahol kétsávosra bővül az útszakasz. A 87-es útról a külső sávba érkeznek a járművek.

Ha valaki ilyenkor egy kamion mellett találja magát, jellemzően három dolgot tehet.

1.) Dinamikusan gyorsít és lehagyja a kamiont. Ezt viszont az esetlegesen út szélén állomásozó traffipax is díjazhatja, hiszen a 90-nel haladó járművet csak szabálytalanul tudja megelőzni.

2.) A két jármű "fej-fej mellett" halad. Ez a lehető legrosszabb lehetőség, hiszen a kamion sofőrje nem csak figyelmetlenségből, de a holttér miatt is gondolhatja úgy, hogy szabad útja van. Számára kötelező a kisorolás, így az autó sofőrje is biztosra veheti, hogy a monstrum előbb-utóbb kisorol a szélső sávba. A külföldi kamionok pilótáinál (is) előfordul, hogy többet vezetnek a megengedettnél, így a figyelmük is lanyhul.

3.) A személyautó vezetője csökkenti a sebességét és a kamion mögött halad, tudván (feltételezvén), hogy a kamion kihúzódik a szélső sávba. A körforgalom után lesz lehetőség a kamion biztonságos megelőzésére.
A Zanati útról becsatlakozó sávval bővül kétsávosra a 86-os a körforgalom után

Mi a harmadik lehetőségre hívjuk fel a figyelmet, mint legbiztonságosabb módszerre. Az elsőt érthető okokból nem javasolhatjuk, a másodikat pedig ki-ki kedve szerint gyakorolhatja, a kockázatok figyelembevételével.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.