Barion Pixel
2016. június 20.

Polgárék a csúcson - Vasba került a nyeremény Skoda

A Közlekedik a család vetélkedőkön minden évben találkoztunk Polgárékkal a Vas megyei döntőkön. Most az országos versenyen bizonyultak a legjobbnak, ami egy Skoda személyautót ért. Gratulálunk a Polgár családnak! A területi fordulóban a tizennégy helyi család között, az országos döntőn pedig a húsz résztvevő család között voltak a legeredményesebbek és állhattak fel a dobogó legfelső fokára.

A „Közlekedik a család” elnevezésű verseny országos döntőjét több helyszínen – köztük Budapesten, Budaörsön, Zsámbékon, Esztergomban és Visegrádon – rendezte meg az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága 2016. június 19-én.

A Polgár család nyerte a Skoda gépkocsit

A megmérettetés során közlekedésbiztonsággal összefüggő feladatok megoldásában kellett helyt állniuk a versenyzőknek elméletben és gyakorlatban egyaránt.

A Polgár család már szinte otthonosan érezhette magát a vetélkedőn, hiszen ez volt a harmadik alkalom, hogy a megye legjobbjaiként megmutathatták azt is, hogy országos szinten mire képesek. A korábbi években is büszkén térhettek haza a versenyekről, hiszen 2014-ben harmadikként, 2015-ben pedig ötödik helyen zárták az országos döntőt.

Rendhagyó volt az idei év annyiban, hogy az egyes versenyszámok és versenyhelyszínek között a családoknak egy, az induláskor kapott személygépkocsival saját maguknak kellett megoldaniuk a közlekedést. Így a Polgár család közel kétszáz kilométert tett meg a rajt és a célba érkezés között.

A család számára – elmondásuk szerint – az egyik legizgalmasabb és legjobban sikerült feladat az elsősegélynyújtás volt, amelynek során egy váratlan baleseti helyzetet kellett megoldaniuk a visegrádi helyszínen.

 

 

A Főkapitányság gratulál a családnak a szép eredményhez!

 

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.