Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság; 112Press 2016. március 23.

Ki az ügyesebb kerékpáron, segédmotoron, vagy autóban? - középiskolások vetélkedtek

Kerékpár, segédmotor-kerékpár és személygépkocsi kategóriában mérettettek meg a vasi diákok.

A Vas megyei középiskolák 15. életévüket betöltött, de 19. életévüket még el nem ért tanulóit várták a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának munkatársai a már hagyománynak számító közlekedésbiztonsági versenyre.

DSC_6021aa

A fiatalok helyes közlekedésre nevelése céljából 2016. március 23-án tartott megmérettetés megyei fordulójára összesen negyvenöt diák nevezett. Kerékpár kategóriában tizenkettő, segédmotor-kerékpár kategóriában huszonhárom, személygépkocsi kategóriában pedig tíz középiskolás indult.

DSC_6050ab

A versenyzők nemcsak ügyességüket, technikai érzéküket bizonyíthatták, hanem közlekedési ismereteikről is számot kellett adniuk. A KRESZ-tesztet, a drogtotót és az egészségügyi feladatlapot legjobban kitöltött hat-hat tanuló állhatott rajthoz a különböző járműkategóriákban. A kategóriájukban a legjobban teljesített diákok pedig a Debrecenben megrendezendő országos döntőben is bizonyíthatnak.

DSC_6041ab

Kerékpár kategóriában Németh Bence, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulója; segédmotor-kerékpár kategóriában Győrvári Bálint, a Sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola diákja; személygépkocsi kategóriában pedig a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Savaria Közlekedési Szakképző Iskolájából érkezett Hulej Koppány volt a legeredményesebb.

Ki az ügyesebb kerékpáron, segédmotoron, vagy autóban?- középiskolások vetélkedtek



Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.