Barion Pixel
2017. augusztus 18.

Szolgálaton kívüli rendőr kelt egy nő védelmére, pórul járt a garázda férfi Kőszegen

Először talán jó ötletnek tűnt elküldeni a k##a anyjába azt a férfit, aki egy inzultált nő védelmére kelt Kőszegen, egy áruház parkolójában. Az sem segített, amikor a férfi felfedte, hogy ő rendőr. A garázda támadott, majd nem sokkal később már hason feküdt, a rendőr pedig a hátán térdelt.

Több szemtanúja is volt annak a szerdai esetnek, amikor a kőszegi TESCO áruház parkolójában egy férfi hangosan szidalmazott és rángatott egy nőt, illetve ütő mozdulatokat is tett felé. Információink szerint ekkor ment oda hozzá egy férfi és megkérte, hogy fejezze be a nő bántalmazását. A láthatóan ittas garázda haragja ekkor már az ellen irányult, aki beleszólt az ő "nőnevelési" gyakorlatába.

01

A nő segítségére siető férfi ekkor felfedte, hogy ő rendőr és ezután már felszólította a férfit, hogy fejezze be a megbotránkoztató viselkedést. A támadó azonban nem igazán tartotta jó ötletnek, hogy szégyenszemre kiderüljön, nem ő az úr a háznál, ezért a rendőr felé is támadólag lépett fel. A következő pillanatok valószínűleg homályosan derengenek csak az illetőnek, de az biztos, hogy az orra közel került az aszfalthoz, a hátán pedig a rendőr térdelt, amíg meg nem érkezett az erősítés. Az áruházi parkolóban többen is elismerésüket fejezték ki a nő védelmére kelő férfinek.

Talán az sem nyugtatja meg utólag a földre vitt férfit, hogy a nő segítségére siető rendőr információnk szerint a rendőrség egyik különleges egységénél dolgozik, így túl sok esélye nem volt ellene.

Kőszeg kisváros, így hamar kiderült az is, hogy az ittas garázda két nappal korábban megpördült és kerítést tört autójával a város határában és akkor sem volt szomjas. A férfi nehéz napjait ismerőse szerint családi problémák okozták. (Azt már mi tesszük hozzá, hogy ezen kívül még az alkohol is...)

DSC_0036

Arról nincs információnk, hogy az áruház parkolójában inzultált nő a férfi ismerőse, családtagja, vagy számára teljesen idegen nő volt.

Az esetekkel kapcsolatban megkerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot is. 

"A 2017. augusztus 16-án történt eset vonatkozásában a Kőszegi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított. Tekintettel arra, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó, bővebb felvilágosítást nem áll módomban adni." - írta Leibinger Eszter rendőr hadnagy, megbízott sajtóreferens.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.