Barion Pixel
2018. szeptember 26.

Renault elé tekert egy iskolás fiú – nem adott elsőbbséget az autónak

Szerencsés kimenetelű baleset történt a Kálvária és a Szent László király utca kereszteződésében Szombathelyen.

2018.09.26.Szombathely

A belváros felé tartó Renault személyautó vezetője az utolsó pillanatban vette észre az alárendelt útról a érkező biciklist. A sofőr fékezett és félrehúzta a kormányt, a kerékpáros így az autó bal oldalának ütközött. A tizenéves fiú a motorháztetőről lecsúszott az autó mellé, a könyökét és a derekát fájlalta.

2018.09.26.Szombathely

A fiatal fiú azt mondta, hogy sajnálja, sietett és nem nézett körül. Úgy tudjuk, hogy a szomszédos iskolából indult haza és ismerte az autó vezetőjét.

2018.09.26.Szombathely

A sofőr egyedül a diákért aggódott, reméli, hogy nem esett komoly baja. Megtudtuk tőle, hogy nem ment gyorsan, a Kálvária utcában lévő kijelölt gyalogátkelőhelyet figyelte, és a szeme sarkából látta meg a balról érkező kerékpárost. A balesetet már nem tudta elkerülni és hirtelen ki sem tudott szállni az autóból, mert a fiú és a kerékpárja az ajtaja mellett feküdt. A biciklit diákok húzták arrébb, így képeinken nem az eredeti helyén látható. A forgalom rendőri irányítás mellett halad a Kálvária utcában.

2018.09.26.Szombathely

A helyszínre tartó munkatársunk elé a Bolyai János utcából tekert ki egy diák körültekintés nélkül, itt vészfékezéssel sikerült elkerülni a balesetet.

2018.09.26.Szombathely

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.