Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség / 112Press 2017. szeptember 06.

Súlyos sérüléséből felépülve ittasan okozott balesetet a testvére kocsiját elkötő férfi - börtön várhat rá

A testvére elkötött kocsijában ittasan elszenvedett súlyos sérülés sem szegte kedvét annak a férfinek, aki két hónappal később erősen ittasan balesetet okozott, majd megpróbált elhajtani a helyszínről. Letöltendő börtönbüntetést indítványoztak az ügyében.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki 2016. szeptemberében egy Szombathely közeli településen engedély nélkül elvette testvére
gépkocsiját, majd annak vezetését átengedte ittas barátjának, akivel azután balesetet szenvedtek.

A vádirat szerint a vádlott és barátja közös italozás során elhatározták, hogy Szombathelyre mennek. A vádlott ebből a célból, engedély nélkül magához vette a testvére autójának indítókulcsát, majd beült a járműbe az anyósülésre, a gépkocsi vezetését pedig átengedte a közepes fokban ittas barátjának.

El is indultak Szombathelyre, azonban az ittas barát egy jobbra ívelő kanyar után nem tudta követni az út vonalvezetését, ezért először áttért a szemközti sávba, majd az árokba hajtott, ahol a jármű többször megpördült és végül az oldalára dőlve állt meg. A balesetben a járművezető és a vádlott is súlyos sérüléseket szenvedett.

Súlyos baleset Jákon

Ez a tapasztalat a vádlottat nem akadályozta abban, hogy 2016. novemberében súlyos fokban ittasan a volán mögé üljön. Szombathely felé közlekedett, amikor ittassága miatt áttért a szemközti sávba és az ott szabályosan közlekedő, a balesetet jobbra kormányzással elhárítani igyekvő sértett által vezetett személygépkocsi bal odalának ütközött.

A vádlott bár észlelte az ütközést, megállás nélkül folytatta az útját, azonban egy idő után a jármű rongálódásai miatt megállásra kényszerült. A balesetben vétlen fél nem szenvedett sérülést.

jakbal

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. A vádlott barátjának súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettéért kell felelnie a  járásbíróság előtt. Vele szemben felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a
járási és nyomozó ügyészség.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.