Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2018. február 28.
Balesetet okozó, gázoló és cserbenhagyó ellen emelnek vádat

Több olyan sofőr ellen emelnek vádat, akik ittasan balesetet, vagy anyagi kárt okoztak, cserbenhagyást követtek el. Pénzbüntetés, járművezetéstől eltiltás és felfüggesztetett börtön vár az italozás után volán mögé ülőkre.

Ittasan, kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolt, majd elhajtott

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki ittasan elgázolt a kijelölt gyalogátkelőhelyen egy gyalogost, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről 2017. júniusában Szombathelyen.

A vádirat szerint a súlyos fokban ittasan, a Zanati úton a belváros irányába közlekedő vádlott nem vette észre a zebrán már 4 métert megtett gyalogost, akit elsodort a jármű jobb oldali visszapillantó tükrével. A gyalogos elesett és nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Az elütéskor a visszapillantó tükör a jármű jobb oldali üvegének csapódott és azt betörte. A vádlott ennek ellenére nem állt meg a baleset helyszínén és nem győződött meg arról, hogy a sértett megsérült-e. A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Ittasan hajtott parkoló autónak egy nő Szombathelyen

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki ittasan vezetett és anyagi káros balesetet okozott 2017. augusztusában Szombathelyen. A vádirat szerint a vádlott közepes fokban ittasan közlekedett este a Kálvária utcában, ahol nekiütközött az úttest jobb szélén parkoló egyik személygépkocsi hátuljának. Az ütközés ereje az autót nekilökte az előtte parkoló gépkocsinak, amivel a vádlott is összeütközött, mert nem tartott megfelelő oldaltávolságot a jármű kikerülése során.

A járási és nyomozó ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

 

Enyhén ittasan hajtott az előtte kanyarodó autónak egy férfi Felsőszölnökön

A Körmendi Járási Ügyészség ugyancsak ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat az ellen a fiatal férfi ellen, aki ittasan vezetett és személyi sérüléssel járó balesetet okozott Felsőszölnökön 2017. novemberében. A vádirat szerint a vádlott igen enyhe fokban ittasan közlekedett délután a falu központja felé, amikor későn vette észre, hogy az előtte haladó jármű indexel és megkezdi a balra kanyarodást. A vádlott a gépkocsijával a kanyarodó jármű hátuljának ütközött, ami megpördült az úttesten és az árokba sodródott.

A vétlen járművezető könnyű sérüléseket szenvedett a balesetben. A Körmendi Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Alkoholos állapotban, jogosítvány nélkül, biztosítatlan autóval okozott balesetet egy férfi

A Sárvári Járási Ügyészség ittas vezetés vétségével vádolja azt a fiatal férfit, aki ittasan vezetett és anyagi káros balesetet okozott 2017. novemberében Celldömölkön. A vádirat szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező vádlott közepes fokban ittasan közlekedett és utast is szállított az élettársa tulajdonában lévő gépkocsival, amire kötelező felelősség biztosítást sem kötöttek.

A vádlott haladása során letért az úttestről, keresztülhajtott egy tűzcsapon, amit kitört, majd egy fenyőfának ütközött. A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

 

Pénzbüntetés és eltiltás az ittasan vezetésen ért férfi büntetése

Ittas járművezetés vétségével vádolja a Sárvári Járási Ügyészség azt a férfit is, aki közepes fokban ittasan vezette a gépkocsiját 2017. novemberében Sárváron. A járási ügyészség a szinte valamennyi kategóriára érvényes járművezetői engedéllyel rendelkező vádlottal szemben pénzbüntetés mellett teljes körű járművezetéstől eltiltás kiszabására is indítványt tett.

Címlapképünk illusztráció.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.