Barion Pixel
2018. augusztus 26.

Nem fér ki a címbe, mi mindent szegett meg az árokba csapódott autó részeg vezetője

Szombathely határában történt baleset, vízelvezető árokba csapódott egy személyautó a 86-os főút egyik körforgalmánál.

86b_4

 

Információnk szerint az ittas középkorú férfi vezetői engedély nélkül vezette műszaki engedély és biztosítás nélküli, forgalomból kivont gépjárművét, amit néhány perccel korábban vásárolt Szombathelyen.

 

 
86b_2
 
A sofőr a 86-os főút egyik körforgalmában elszámolta magát és pár méterrel a kihajtó előtt kanyarodott volna ki a körforgalomból, de letarolt egy villanyoszlopot, megrongált egy jelzőtáblát és mély vízelvezető árokba csapódott.
 
86b_1
 
A sofőr műszaki hibára hivatkozott, szerinte ugyanis nem fogott a fék, de a biztonsági öv sem működhetett, mert azt sem kapcsolta be. A megfejelt tető azonban csak kisebb sérüléseket okozott neki. A mentők kórházba szállították és extra vérvételre is számíthat. Gépkocsiját műszaki szakértő vizsgálja majd.
 
86b_3

A műszaki mentésnél nem került elő a jármű egyik rendszáma, az előzmények ismeretében feltételezhető, hogy nem is volt rajta. Találtak viszont a motorháztető alatt tojásokat, amiket talán egy nyest spájzolt be a nehezebb napokra.

86b_5

Ha esetleg a fentieket olvasva valakinek mosolyra húzódott volna a szája, akkor hadd rontsuk el egy kicsit a kedvét. A sofőr ugyanis a megye egyik legforgalmasabb útján közlekedett. Talán még örülni is lehetne annak, hogy a részeg férfi a vízelvezetőt találta meg egy szemből érkező vétlen család autója helyett...


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.