2017. augusztus 07.
Ittas, forgalommal szembe tekerő kerékpáros okozott balesetet

Az egyirányú utcában forgalommal szembe tekerő kerékpáros éppen egy másik behajtani tilos tábla mellett akart elhajtani, amikor ütközött egy szabályosan közlekedő Opel személyautóval.

DSC_8936

A Szőkeföldi utcában haladó Opel vezetőjét váratlanul érte a jobbról, a Kinizsi utcából érkező kerékpár, mivel a biciklis a forgalommal szembe tekert. Az autó vezetője fékezett, de a kocsi jobb eleje elérte a bicikli első kerekét. Az idős kerékpáros a földre esett.

DSC_8956

A biciklis először azt kérte, hogy egyenesítsék ki a nyolcast a kerekében, hadd menjen tovább, de az autó vezetője (nagyon helyesen) mentőt hívott. A sofőr közben félreállt az autójával, hogy ne akadályozza a forgalmat. Ez elvileg nem túl szerencsés hasonló baleseteknél, viszont az autó egy nagy lakótelepi háztömb egyetlen be- és kijáratánál állt.

DSC_8941

A félreállás félreértéshez is vezetett, valaki ugyanis bejelentette, hogy az autó vezetője elhagyta a helyszínt. A kerékpáros elismerte a felelősségét a balesetért, de hozzátette, hogy szerinte az autó gyorsan hajtott. Ezt azonban a nyomok nem feltétlenül igazolják.

Az alkoholszonda szerint a kerékpáros alkoholt fogyasztott, mielőtt a nyeregre ült és a Pázmány Péter körútról a behajtani tilos tábla ellenére befordult a Kinizsi Pál utcába.

 

A nénikéd kíváncsi! - apró közjáték a helyszínelés alatt

Miközben a kerékpárost a mentőben vizsgálták egy idős asszony sétált oda-vissza a helyszínen, majd minden oldalról elballagott a mentő mellett. A helyszínelő éppen az autó vezetőjét hallgatta meg, amikor a sofőr egyet hátra lépett és mejdnem hanyatt esett a kíváncsi hölgyben elakadva.

A rendőr megkérte az asszonyt, hogy álljon távolabb, mire az idős asszony hangosan méltatlankodni kezdett, amiért elzavarják őt az utcából. "Ha kíváncsi, akkor álljon közelebb, hogy jobban halljon" - próbálta  tréfára venni a rendőr, mire az asszony még jobban felhergelte magát.

"Kíváncsi a nénikéd! Hallatlan! Én, kíváncsi? Kíváncsi a kacsa, ami a vízen úszik!" - kiabálta az asszony és eltipegett a sarokig, onnan szemlélte tovább az eseményeket.

 

Ittas, forgalommal szembe tekerő kerékpáros okozott balesetet Szombathelyen



 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.