Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség / Fotó, videó: 112Press 2016. szeptember 09.

Megölte az anyját szidó szállásadót - vádat emelt az ügyészség

A Vas Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki szombathelyi lakásán nyakon szúrta a védekezésre képtelen állapotban lévő házigazdát, aki ezt követően a helyszínen elhunyt.

A vád szerint 2015. december 12. napján a vádlott két ismerősével a sértett lakásába ment, hogy ott töltse az éjszakát. 
A lakásban már tartózkodott a sértetten kívül egy személy, aki a sértettel történt megbeszélést követően szintén ott kívánt éjszakázni.

Miután a vádlott észlelte, hogy rajta kívül más is ott akarja tölteni az éjszakát, dühbe gurult, felkapta a két ágy közti dohányzóasztalon lévő kenyérvágó kést és felszólította ezt a férfit, hogy takarodjon onnan, majd megkérdezte a sértettet, hogy ott aludhat-e. A sértett ezt megengedte, azonban a vádlott édesanyját szidalmazó kijelentést is tett.  
 
A vádlott részben ittassága, részben édesanyja szidalmazása miatti dühében egy alkalommal nyakon szúrta az állapota miatt akkor védekezésre képtelen sértettet, aki rövid időn belül belehalt a sérülésébe.   A vádlott a helyszínről elmenekült, és a kést, amivel a sértettet leszúrta, az esővízgyűjtő csatornába dobta, ahol a nyomozó hatóság megtalálta.
 
A Vas Megyei Főügyészség minősített emberöléssel vádolja az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat.  A vádlott terhére rótt bűncselekmény 10 évtől 20 évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.  A Szombathelyi Törvényszék a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.
 

Előzetesbe került az emberöléssel vádolt férfi Szombathelyen




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.