Szerző: 112Press 2018. november 12.
Halálos baleset Kőszegnél - elütött őzet keresett, autó elé lépett a sofőr

Kőszeg felé tartott egy Reanult személyautó, amikor a városhoz közel két út szélén álló autó mögül az úttestre lépett egy sötét ruhás férfi. A Renault vezetője már csak az ütközést észlelte, fékezés nélkül ütötte el az áldozatot.

 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, vadat ütött el egy Mercedes terepjáró Kőszeg és Horvátzsidány között. A jármű vezetője bejelentette a vadgázolást, majd az elütött vad keresésére indult. Közben megállt két másik autó is az út szélén.

DSC_2703

A nyomok alapján a Mercedesben a vad elütésekor minimális kár keletkezett, az autó jobb eleje sérült.

DSC_2691

Beszéltünk a Renault vezetőjével is, akitől megtudtuk, hogy Kőszegre tartott és a két autó mellett hajtott el, amikor csattanást hallott és betörött a szélvédője. Az 1966. óta balesetmentesen vezető férfi megállt, kiszállt az autóból és arra már valaki szaladt felé, hogy elgázolt egy embert.

DSC_2709

Azonnal rohantak segíteni az áldozatnak, de ő már nem mutatott életjeleket.

DSC_2714

A rendőrség teljes útlezárás mellett, igazságügyi szakértő bevonásával  helyszínelt. A vad nem került elő.

Vadelütés után halálos gázolás Kőszegnél




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.