Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. március 22.

Gázpisztollyal zárta rövidre a közlekedési vitát egy szombathelyi férfi

Az 50 éves férfi nem sokat próbált érvelni egy veszélyes közlekedési manőver után. Fegyvernek látszó tárgyat fogott a másik sofőrre. Vádat emelhetnek ellene.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a szombathelyi férfit, aki 2017. december 12-én a 86-os számú főút Szombathelyt elkerülő szakaszán – egy mellékútról – járművével egy másik gépkocsi elé kanyarodott és annak vezetőjét hirtelen irányváltoztatásra kényszerítette. Ezt követően G. László és a másik autó sofőrje megállt, hogy a közlekedési szituációból adódó nézeteltérést rendezzék, azonban az 50 éves szombathelyi férfi ekkor elővett egy lőfegyvert, vagy annak utánzatát és – a lehúzott ablakon keresztül – a másik félre tartotta, végül elhajtott. Az eljárás során megállapították, hogy a feldúlt gépjárművezető egy engedély nélkül magánál tartott gázriasztó fegyverrel kívánta ilyen módon tisztázni a helyzetet. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt.

fenyegetes
Képünk illusztráció

A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztálya a zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészségre vádemelési javaslattal megküldte.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.