Barion Pixel
Szerző: Katasztrófavédelem / 112Press 2017. január 22.

Súlyos sérültje van a bérház szárítójában keletkezett tűznek

Melegedőnek beállított buszokba és a mentőállomás fűtött oktatótermébe mehettek a hajnalban lakásaikat elhagyni kényszerülő lakók Szombathelyen. A Szabolcs Zoltán utcai épület szárítóhelyiségében csaptak fel a lángok, egy ember súlyos füstmérgezést szenvedett.

 

A harmadik emeleti szárító- és tárolóhelyiség égett teljes terjedelmében vasárnap hajnalban Szombathelyen, a dr. Szabolcs Zoltán utcai négyemeletes épületben, a füst pedig ellepte a lépcsőházat. A tűzoltók azonnal megkezdték a lakók biztonságos kimenekítését. Az utcai hőmérő -7,5 fokot mutatott.

DSC_2157

Információink szerint az egyik negyedik emeleti lakó súlyos füstmérgezést szenvedett, életveszélyes állapotban került kórházba. Három másik embert füstmérgezés gyanújával szállítottak be a mentők.

DSC_2115

Az álmukból felriasztott lakókhoz melegedőbuszokat küldött a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat pedig jelezte, hogy megnyitják a szomszédos utcában található mentőállomás fűtött oktatótermét a rászorulók előtt. Többek között gyerekes családok is éltek a lehetőséggel.

DSC_2170

 

A SZOVA Zrt. gondozásában lévő házban önkormányzati bérlakások találhatók. A hetekkel korábban kifüggesztett tájékoztatók szerint a lakóknak február 1.-ig kellett volna mindent kipakolniuk a szárítókból, határidő után pedig a szeméttelepre szállította volna a felgyülemlett lomokat a SZOVA. 

DSC_2167

Tapasztalatunk alapján a SZOVA képviselői már a tűz oltásakor a helyszínen voltak, többen kértek tőlük tákjékoztatást olyanok, akiknek pl. beázott a lakásuk. A tűzoltók a ház kiürítésekor hajléktalanokat is találtak, akiket a rendőrség igazoltatott. Mint kiderült, az egyik bérlakásba fogadta be őket a bérlő. Több lakó azonban erősen kifogásolta ezt a gyakorlatot, mivel a befogadottak nem igazán hajlandóak alkalmazkodni a többi lakóhoz.

DSC_2168

-Bejöhet hozzám, megnézheti, milyen rend és tisztaság van nálam. A lehetőségekhez képest próbálok tisztességesen, tisztán élni. De ez sajnos nem mondható el néhány emberre itt a házban. Abban a lakásban is gyakran cserélődnek a lakók. A folyosón dobálják el a csikket, mosdatlanok, hangosak. A bejárati ajtó mellett elájul az ember a szagtól, ha kinyitják - méltatlankodott egy lakó.

DSC_2154

A házból, ahova évtizedekkel ezelőtt kiváltságnak számított bekerülni,  most menekülnének az ott lakók. Három hét alatt három tűzhöz vonultak a tűzoltók és tavaly is több alkalommal kellett vonulniuk a ma már hírhedt bérházhoz.

-Valaki direkt csinálja ezt, tudom. De ha egyszer elkapnám, akkor nagyon megszorongatnám a nyakát, a többiek nevében is - fogadkozik egy férfi, aki szerint szerencsés lenne, ha kamerát szerelnének fel az épületben, de tisztában van azzal is, hogy ez nem megoldás. - A drogos csicskák biztosan levernék. Azok nem szeretik, ha látják, mit művelnek..

A Katasztrófavédelem közleménye

Lépcsőházi tároló gyulladt ki egy emeletes lakóépületben Szombathelyen, a Szabolcs Zoltán utcában. Az eset során négy ember szenvedett füstmérgezést az első helyszíni információk szerint.

DSC_2141

A teljes egészében égő tároló lángjainak oltását jelentős erőkkel kezdték meg a helyi hivatásos tűzoltók, a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával. A tűzoltói beavatkozásnak köszönhetően a lángok nem terjedtek túl a lépcsőházon, a lakásokat nem érték el.

DSC_2132

A füsttel telítődött lépcsőház ingatlanaiból a tűzoltók és a társhatóságok munkatársai kísérték biztonságos helyre az embereket, akiket két melegedőbusz várt a helyszínen, illetve megnyitották számukra a közelben lévő mentőállomás egyik termét is. Az épület 24 lakásából összesen 79 embert menekítettek ki. Az eset során egy ember súlyos, három pedig könnyebben füstmérgezést szenvedett, őket kórházba vitték a mentők.

DSC_2147

Frissítés (4:56)

Már az utómunkálatokat végzik a tűzoltók Szombathelyen, a Szabolcs Zoltán utcában keletkezett tűzeset helyszínén.
A megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával dolgozó helyi hivatásos tűzoltók átvizsgálják és átszellőztetik annak az emeletes lakóépületnek a lépcsőházát, amelyben egy tároló gyulladt ki és égett teljes egészében a hajnali órákban. Az épületből összesen 79 embert menekítettek ki a tűzoltók és a társhatóságok munkatársai. A kimenekítettek közül az első és a második emelet lakásaiban élők már visszatérhettek otthonukba, A harmadik és negyedik szint lépcsőházát és lakásait még vizsgálják a tűzoltók, illetve füstmentesítik a területet.

DSC_2122

Frissítés (5:50)

Az oltási és az utómunkálatok befejeztével valamennyi lakó visszatérhetett otthonában a szombathelyi Szabolcs Zoltán utcában, ahol egy emeletes lakóépület tárolójában keletkezett tűz a hajnali órákban.
A lángokat a szombathelyi és a sárvári hivatásos tűzoltók fojtották el - ugyanők végezték az emberek kimenekítését, később pedig az utómunkálatokat, közte a lépcsőház füstmentesítését is, a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával. Az épület átvizsgálását követően kiderült, hogy mind a négy szint lakásaiba visszatérhetnek az ott élők. Áramszolgáltatás jelenleg csak az első három szinten van, a központi rendszerről üzemelő fűtés viszont mindegyik otthonban biztosított.


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.