Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2018. december 07.

Vádat emeltek az orgonát felgyújtó fiatalok ellen - volt barátnőjét bántalmazó férfi is bíró elé kerül

3,5 millió forintos kárt okozott két fiatalkorú férfi a kemenssömjéni római katolikus templomában az ajtó befeszítésével és az elektromos orgona felgyújtásával, rongálásért kell felelniük. Egy másik férfit a volt barátnője bántalmazása miatt könnyű testi sértéssel, garázdasággal és rongálással vádolja a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Nyugtató hatása alatt gyújtogattak

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a két fiatalkorú férfival szemben, akik a vád szerint Kemenessömjén község római katolikus templomában tüzet gyújtottak, melynek során a plébániának több, mint 3,5 millió forint kárt okoztak.

Felgyújtott orgona Kemenessömjénben - Fotó: Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság

A vád szerint a két fiatalkorú 2018. június elején éjfél körüli időben – miután nyugtatót vettek be – az egyik Vas megyei község római katolikus templomának bejárati ajtaját befeszítették és az elektromos orgonát bekapcsolták, nyomogatták a pedálokat és a billentyűzetet, majd a kottatartón lévő kottákat meggyújtották. A tűz következtében az orgona billentyűzete és a műanyag alkatrészei elégtek, az elektromos vezetékek és a panelek megolvadtak, az orgona fa váza és a kottatartó elégett. A keletkezett tűzben a templom falai olyan mértékben szennyeződtek korommal, hogy annak felújítása vált szükségessé.

A füst nyomai a templomban - Fotó: Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság

A vádlottak az orgona megsemmisítésével és az ajtó befeszítésével 820.000 forint, a falak szennyeződés miatti megrongálásával 2,8 millió forint kárt okoztak.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakkal szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

 

Arcul ütötte és földhöz szorította volt barátnőjét

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség garázdaság vétsége, rongálás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint 2018. május elején az egyik Szombathely közeli településen meglátta volt barátnőjét a temető bejárata előtt megálló autóban, odament hozzá és a lehúzott ablakon keresztül a sértettet ököllel arcul ütötte.


Miután a sértett kiszállt a kocsiból és számon kérte a vádlottól a bántalmazást, a vádlott őt belökte az árokba, majd a felálló sértettet a vádlott ismét ellökte, megragadta a nyakát és a földhöz szorította. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.


Miután a sértettnek sikerült visszaülni az autóba, a vádlott lerúgta a gépjármű visszapillantó tükrét, mellyel 77.000 forint kárt okozott.


A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.