Barion Pixel
Szerző: ORFK 2018. december 29.

500 ezer forint nyomravezetői díj - fegyveres rablókat keres a rendőrség

Látszólag rendőri intézkedés kapcsán állítottak meg egy járműszerelvényt fegyveresek még júniusban. A teherjármű fedélzeti kamerája rögzítette a tetteseket.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat 13000/349/2018. bűnügyi számon csoportosan, fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, az ismeretlen elkövetők 2018. június 11-én délután egy Törökbálinton lévő telephelyen hivatalos eljárást színlelve megállítottak egy járműszerelvényt, majd annak vezetőjét több millió forint értékű készpénz átadására kényszerítették.

Fegyveres rablókat örökített meg a dashcam Törökbálinton

A bűncselekményt elkövető három személyről felvétel áll rendelkezésre.  

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, illetve az elkövetők személyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztály 06-1/443-5120-as hívószámán, vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Fegyveres rablókat örökített meg a dashcam Törökbálinton

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000 forint, azaz ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

Fegyveres rablókat örökített meg a dashcam Törökbálinton


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.