Barion Pixel
2015. január 06.

Több száz embert csempésztek - vádat emelt az ügyészség

Nyolc embercsempész ellen emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség, akik legalább 245 embernek segítettek illegálisan Ausztriába, vagy Horvátországba jutni. A magyarok szerb bűnözőkkel dolgoztak együtt.

Az elsőrendű vádlott, R. Norbert 2013.  október  végén  egy  olyan  államhatárokon  átnyúló  bűnszervezet  szerb vezetőjével  került  kapcsolatba,  aki  szervezetten  foglalkozott  külföldi  személyek Szerbiából az Európai Unió területére való átjuttatásával oly módon, hogy a szervezet tagjai egymás  tevékenységéről  tudva,  rendszeres  haszonszerzésre  törekedve,  a  migránsoknak segítséget nyújtottak az érintett államhatároknak az engedély nélkül történő átlépéséhez.

A  bűnözői  csoport  szerb  vezetője  biztosította  a  bűncselekmények  anyagi  fedezetét  és  a végrehajtásért járó javadalmazást is.  Az  embercsempészettel  foglalkozó  szervezet  szerb  tagjaival  R. Norbert állt  közvetlen kapcsolatban  és  az  ő  feladata  volt  az  illegális  migránsok  Magyarország  területén  történő átszállításának  és  Ausztriába  vagy  Horvátországba  való  kijuttatásának  megszervezése,  az ehhez  szükséges  elkövetők  toborzása,  majd  a  szervezet  magyar  tagjainak  járó  kifizetések rendezése is.

Embercsempészek elfogása 2012. márciusában / Fotó: Tánczos Mihály

R. Norbert a szervezői feladatai mellett 2013. október 25. és 2013. december 16. között előfutóként legalább  tíz  alkalommal  vett  részt  illegális  migránsok Ausztriába  átszállításában,  melynek  során  a  tényleges  szállítók  tevékenységét úgy  segítette,  hogy a néhány  kilométerrel  mögötte  közlekedő  – és  a  migránsokat  szállító gépkocsit  vezető  – társát  telefonon  vagy  CB  rádión  tájékoztatta  a  követendő  útvonalról, egyúttal segítette egy esetleges rendőri ellenőrzés elkerülésében is.

A fenti időszakban legkevesebb 100 főt szállítottak Horvátországba, illetve Ausztriába. R. Norbert 2013. decemberében szállítónak beszervezte az ötöd és hatodrendű  vádlottakat,  előfutónak  pedig  a harmadrendű  vádlottat  és  2013.  december  22-én  6  szír állampolgárságú  személyt  szállítottak  Ausztriába az első-, másod-, harmad- és ötödrangú  vádlottak közreműködésével. Az  embercsempészet  elkövetéséhez  a  vádlottak  egy Volkswagen Caravelle  típusú személygépkocsit vásároltak, amellyel 2014. január 6-án 10 főt szállítottak illegálisan Ausztriába.

Miután R. Norbert vádlott más ügyben előzetes letartóztatásba került, szerepét a másod- és harmadrendű vádlottak vették  át,  és  ők  szervezték  az  embercsempész  szervezet  hazai működtetését, valamint a kapcsolattartást a szerb szállal.

A másodrendű vádlott 2014.  januárjában  beszervezte  testvérét az  előfutói  feladatok ellátására  és  2014.  január  13-án  19  szír  állampolgárt  juttattak  át  Ausztriába, majd ezt követően február végéig összesen további 30 személy szállítottak át a vádlottak illegálisan Ausztriába.

R. Norbert az előzetes letartóztatásból való  szabadulását  követően  ismét  bekapcsolódott a bűnszervezet tevékenységébe, a harmad- és ötödrendű vádlottakat azonban más ügyben 2014. áprilisában őrizetbe vették, majd letartóztatták.Embercsempészek elfogása 2012. márciusában / Fotó: Tánczos Mihály

2014.  április  9-től  május  15-ig a  vádlottak  további  68  főt  szállítottak illegálisan Ausztriába, illetve Horvátországba.

Az első-, másod-, negyed-, heted- és nyolcadrendű vádlottak 2014. május végén 12 szír állampolgárt akartak kicsempészni az országból ,  azonban  2014.  május  22.  napján  az  éjszakai  órákban  Vasvár  térségében rendőri igazoltatás alá vonták és elfogták őket.

A Szombathelyi Járási Ügyészség I.r., II.r., III.r. IV.r., V.r. és VI.r. vádlottakkal szemben  több személynek segítséget nyújtva, üzletszerűen, folytatólagosan, bűnszervezetben,  társtettesként  elkövetett embercsempészés  bűntette  miatt, VII.r. vádlottal több  személynek segítséget  nyújtva,  vagyoni  haszonszerzés  végett,  folytatólagosan,  bűnszervezetben társtettesként  elkövetett  embercsempészét  bűntette  miatt,  VIII.r.  vádlottal  szemben több személynek  segítséget  nyújtva,  társtettesként  elkövetett  embercsempészés  bűntette  miatt emelt vádat.

Az ügyészség a nyolcadrendű vádlott kivételével fegyházban, illetve  börtönben  végrehajtandó  szabadságvesztés  kiszabását,  míg  nyolcadrendű  vádlottal  szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.