Barion Pixel
2014. május 07.

Előzetesbe került a 138 milliós csalás szlovák gyanúsítottja

Elrendelték az előzetes letartóztatását Szombathelyen annak a szlovák férfinak, akinek a segítségével 138 millió forint értékű cipőrakományt térítettek el Körmendről.

Európai elfogatóparancs alapján fogták el Szlovákiában azt a szlovák nemzetiségű 45 éves férfit, aki magyar társaival tavaly nyáron részt vett egy nagy értékű cipőszállítmány eltérítésében. Az ügyről tavaly részletesen beszámoltunk.



Mint kiderült, a szlovák férfi vállalta, hogy a bűncselekményhez biztosítja a a hamisított rendszámmal rendelkező kamiont, illetve a sofőröket. 2013. augusztus 9-én a magyar csalók a körmendi telephelyre mentek, majd felpakolták a 138,4 millió forint kiskereskedelmi értékű cipőt, azt azonban nem a szerződés szerinti németországi célállomásra szállították, hanem több olyan személy részére értékesítették, akik tudták, hogy a cipők lopottak.

A szlovák férfit május 5-én adták át a szlovák rendőrök Magyarországnak, ahol azonnal őrizetbe vették, két nap múlva pedig elrendelték az előzetes letartóztatását. A nyomozás során 14 gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség, közülük öten már korábban előzetes letartóztatásba kerültek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.