Barion Pixel
Szerző: Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség; Fotó: 112 Press 2016. március 08.

Előzetesbe került a rablással gyanúsított négy fiatal Szombathelyen

A két tizen- és két huszonéves férfi előzetes letartóztatásba került, miután Szombathelyen kiraboltak egy ötödik férfit. A rabolt pénzből pizzázni mentek.

Mind a négy férfi előzetes letartóztatásba került.

05. (2)

A negyedik gyanúsított meglepően udvariasan kért meg minket, hogy takarjuk ki a szemét. Mint mondta, sajnálja, hogy ilyen körülmények között találkoztunk. Reméli, legközelebb focimeccsen, szurkolóként látjuk őt viszont.

Frissítés 16:00:

Elrendelték a két rablással gyanúsított fiatalkorú előzetes letartoztatását. Jelenleg a bíróság folyosóján várják, hogy bv-, vagy javítóintézetbe kerülnek-e az előzetes idejére. A kisírt szemű szülők az utóbbit szeretnék elérni.

04.

A huszonéves gyanúsítottak meghallgatása is hamarosan megtörténik.

Frissítés 15:10:

Lerúgom a kamerádat! - mondta az egyik hozzátartozó, aki szerint nem kell ilyen ügyekkel foglalkozni. Egy rendőr figyelmeztette az asszonyt.

03._resize
A harmadik gyanúsított is rosszallását fejezte ki a fotó miatt.

Információink szerint 20 ezer forintot rabolt a négy fiatal, amit azon nyomban el is pizzáztak. A bíróság folyosója most babasírástól hangos. Két csecsemő is várja édesanyjával, hogy vajon előzetesbe teszik-e rokonukat.

Korábban írtuk:

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség indítványozta annak a négy – köztük két fiatalkorú – férfinak az előzetes letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint 2016. március 2-án Szombathelyen kirabolták a sértettet.


01.
A 17 éves S. T.-t hozták elsőként az előzetes meghallgatásra.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016. március 2. napján hajnali 2 óra körüli időben a sértettel együtt Szombathelyen, a Szent Quirinus sétányon tartózkodtak, amikor a gyanúsítottak elhatározták, hogy elveszik a sértettől a nála lévő pénztárcáját oly módon, hogy egyikük leüti a sértettet, a másikuk a sértett zsebében lévő pénztárcát magához veszi, míg társaik a bűncselekmény sikeres végrehajtását figyeléssel biztosítják.

02._resize
Mindkét fiatalkorú vádlott zokog a bíróság folyosóján.

Az előzetes elhatározásuknak megfelelően, az egyik felnőtt korú gyanúsított a közeli bokroknál figyelt, míg a másik felnőtt korú gyanúsított egy alkalommal ököllel arcon ütötte a sértettet, aki az ütés következtében a földre esett. Ezt követően fiatalkorú társuk a földön fekvő sértett farzsebéből kivette a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel és okiratokkal együtt, majd a pénztárcában talált készpénzen megosztoztak.

A gyanúsítottakat a nyomozó hatóság egy órán belül elfogta és őrizetbe vette. A gyanúsítottak cselekménye csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanújának a megállapítására alkalmas, mely 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a szökés, elrejtőzés, illetve az eljárás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.