Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2017. október 26.

1,7 millió forintot csalt ki rabtársától egy férfi

Csalással vádolnak egy férfit, aki rabtársától kért pénzt, hogy államkötvények vásárlásával kapcsolatos üzleti vállalkozást indítson szabadulása után. A vádlott a pénzt csak kicsalta, nem is állt szándékában vállalkozást indítani.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vád szerint rabtársától csalt ki 1.700.000 forintot az egyik dunántúli büntetés-végrehajtási intézetben.

A vád szerint a vádlott 2016. május elején jogtalan haszonszerzés végett megtévesztette a rabtársát, hogy szabadulását követően államkötvények vásárlásával kapcsolatos üzleti vállalkozást indít. Ehhez a sértettől 1.700.000 forintot kért, és  megígérte neki, hogy az összeget visszafizeti, és a nyereségből is részesíti. Azonban a vádlott ígéretei valótlanok voltak, mivel üzleti vállalkozás indítása nem állt szándékában, és erre reális lehetősége sem volt, a célja csupán a pénz megszerzésére irányult.
 
A vádlott által megbízott ismeretlen személynek 2016. májusában a sértett a felesége útján az 1.700.000 forintot átadta. A bűncselekménnyel okozott kárból 810.000 forint térült meg. A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.
 
 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.