Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. július 22.

Családok közötti vitából garázdaság Csörötneken

Két csörötneki család vitája tettlegességbe torkollott 2015. július 21-én. A rendőrök előbb négy személyt állítottak elő a Szentgotthárdi Rendőrőrsre.

Mivel a feszültség továbbra sem oldódott, egy órán belül további két személy elszámoltatása is szükségessé vált. Az adatgyűjtést és a kihallgatásokat követően megalapozottá vált a gyanú, hogy egy 19 éves, egy 30 éves és egy 41 éves férfi, valamint egy 16 éves lány többször megrúgta a 20 éves sértettet. Majd a lány megragadta egy nála két évvel fiatalabb lány haját és megtépte. Velük szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Körmendi Rendőrkapitányság.

Egy órával később a korábbi verekedés alkalmával sértett családból egy 33 éves nő bántalmazott egy, a másik családhoz tartozó nőt. Az agresszív nővel szembeni rendőri intézkedést többször megzavarta, valamint akadályozta az asszony férje és magatartását többszöri felszólítás ellenére is folytatta, ezért mindkettejüket előállították. A nővel szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás, a férfivel szemben pedig rendzavarás és jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.