Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság; ORFK;112Press 2018. június 27.
Sárváron sem vigyáz mindenre a törölközőszéf - -rendőrök adtak tanácsokat a fürdőben

A nyár veszélyeire hívták fel a figyelmet a népszerű vasi fürdőben, ahol a rendőrség sátránál hasznos információkat, kiadványokat kaphattak az érdeklődők.

„Bűnmegelőzési strandparti”-val és közlekedésbiztonsággal kapcsolatos játékos feladatokkal várták a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőbe látogatókat baleset- és bűnmegelőzési szakemberek kedden. A vidám hangulatú napot az érintett szakterületek vezetői és Fekete Géza rendőr alezredes, a Sárvári Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg.

2018.06.26. Sárvár

A gondtalan kikapcsolódás egyik záloga a Gyógyfürdő és a Rendőrkapitányság közötti kiváló együttműködés, amelynek keretében rendszeres járőrszolgálatot látnak el a rendőrök az idegenforgalmi övezetekben.

2018.06.26. Sárvár

Némethné dr. Zsigó Zita rendőr alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője és László Péter rendőr alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője a prevenciót érintően a nyári időszakra fókuszált.

2018.06.26. Sárvár

A vakáció első napjaiban is felhívták már a figyelmet a legfontosabb kockázati tényezőkre, azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát.

2018.06.26. Sárvár

 

A rendőrség nyári időszakra vonatkozó tanácsai:

Tudnivalók kisgyermekek számára:

  • Idegenekben (még ha kedvesek is) ne bízz meg, és soha ne menj velük sehová, még útbaigazítás céljából sem.
  • Idegeneket ne engedj be, ha egyedül vagy otthon.
  • Ismerd a segélyhívó telefonszámot (112), illetve szüleid telefonszámát is.

Tudnivalók kamaszok számára:

  • Soha ne hivalkodj értékeiddel, azokat ne jól látható helyen tartsd, és ne add oda idegeneknek.
  • Nyilvános helyen ne hagyd őrizetlenül a táskádat, értékeidet! Az a legjobb, ha mindig magad mellett tartod azokat.
  • Ha elmész otthonról, mondd meg szüleidnek, hová mész, kivel találkozol, és körülbelül mikor érsz haza.

Tanácsok fesztiválozó fiatalok számára:

  • Mindig olyan társasággal menj szórakozni, akikben megbízol.
  • Ne hagyd őrizetlenül poharadat, nehogy valamilyen kábító hatású anyagot tegyenek bele.
  • Mondj nemet, és hagyd ott a társaságot, ha valamilyen tiltott szerrel kínálnak.
  • Szervezd meg, hogy ne egyedül kelljen hazamenned.
  • Kerüld a hazafelé vezető úton a sötét, kietlen helyeket.
  • A hátizsákok, vállra akasztható táskák egy koncerten nem biztonságosak. A táskádat – a zseblopások elkerülése érdekében – tartsd a tested előtt.
  • Kizárólag annyi készpénzt, illetve értéket vigyél magaddal, amennyi feltétlenül szükséges.
  • A táskádban az okmányokat, a pénztárcát, a mobiltelefont célszerű – egymástól elkülönítve – a belső zsebbe vagy a táska belső rekeszeibe rakni. Irataidat lehetőleg ne a pénztárcádban, a bankkártyádat pedig soha ne a hozzá tartozó PIN-kóddal együtt tárold.

Tanácsok az internethasználó gyerekek számára:

  • Kezeld óvatosan azokat, akik a világhálón veszik fel veled a kapcsolatot. Nem tudhatod biztosan, ki van valójában a profil mögött, akivel beszélgetni kezdesz.
  • Gondold át, mit osztasz meg a közösségi oldalakon. Ami egyszer felkerül (kép, poszt, vélemény), az teljesen sohasem törölhető onnan.
  • Ne tegyél közzé és ne ossz meg mással kihívó képet, idegennel pedig semmilyen személyes információt (adatot, képet stb.). Visszaélhetnek vele: zsarolhatnak vagy zaklathatnak később velük.
  • Ha találkozni szeretnél valakivel, akit online ismertél meg, mindig szólj előtte valamelyik szülődnek, és csak az ő engedélyével, első alkalommal pedig szülői jelenléttel találkozz vele.
  • Fogadd el, hogy szüleid biztonsági szűrőt állíthatnak be a gépeden, ezzel felügyelve, korlátozva a nethasználatodat. Ez a te érdekedet szolgálja, használatukkal nagyobb biztonságban lehetsz az online világban.

Kérés minden közlekedő felé:

  • A nyári hónapokban figyeljünk fokozottan a gyerekekre.
  • Tanítsuk meg gyerekeinknek a legfontosabb közlekedési szabályokat.
  • Tudatosítsuk bennük a lehetséges veszélyes helyzeteket.
  • És a legfontosabb: mindig mutassunk jó példát számukra.

Bűnmegelőzési strandparti Sárváron 2018.




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.