Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. december 08.

Videó: Bűnmegelőzés zenével, tanácsokkal a szombathelyi adventi vásárban

Bűnmegelőzési tanácsokkal látták el a rendőrök a szombathelyi adventi vásárban nézelődőket. Közben a tavaszi roma „Ki, mit tud?” versenyen felfedezett tehetséges fiatalok szórakoztatták a vásározókat.

 
A Polisztár karácsonyi műsora (részlet)

Az ünnepi készülődés nyugalmának érdekében tájékoztató anyagokkal hívták fel a szombathelyi karácsonyi vásárba kilátogatók figyelmét a as Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai december 7-én.

DSC_4228

A szórólapok szétosztására a közösségi szolgálatos diákok bevonásával került sor, közben pedig a roma „Ki, mit tud?” vetélkedő résztvevői előadásukkal járultak hozzá a karácsonyi vásár programjának színesebbé tételéhez.


DSC_4249

A „Ki mit tud?”-os gyerekek fellépését a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi osztály, Bűnmegelőzési Alosztálya és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja szervezte meg.

Ahogy korábban is írtuk a, Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az állampolgárokat, fogadják meg az alábbi vagyonvédelmi tanácsokat azért, hogy az ünnepi készülődést ne árnyékolhassa be semmiféle jogsértés:

• Nagy tömegben fokozottan vigyázzon értéktárgyaira!

• Táskáját ne tegye le, mindig tartsa magánál!

• Ne tartson okmányokat, értékeket hátizsákja, táskája külső zsebeiben!

• Mobiltelefonját, pénztárcáját, iratait mindig a táskája belső zsebében helyezze el!

• Bankkártyája PIN-kódját ne tartsa a kártya mellett, továbbá tárolja külön lakáskulcsát és személyes iratait!

• Ellenőrizze többször, hogy válltáskája becsatolt állapotban van-e!

• Ha a bevásárlóközpontok helyszínét gépjárművel közelíti meg, tájékozódjon előre a parkolási lehetőségekről és igyekezzen biztonságos helyen leparkolni!

• Autóját mindig zárja be, az ablakokat húzza fel és kapcsolja be a riasztót! Tegye meg ezt akkor is, ha csak pár percre száll ki a járműből!

• Gépkocsijában még rövid időre se hagyjon jól látható helyen értékeket!

• A gépjármű okmányait, személyes iratokat, pénzt, bankkártyát, kulcsokat soha ne hagyjon a gépkocsiban!

• Ha elmegy otthonról, ügyeljen arra, hogy lakása nyílászáróit zárja be!

• Amennyiben előreláthatóan későn fog hazaérkezni, hagyjon égve egy lámpát! Abban az esetben, ha rendelkezik időkapcsolóval, aktiválja azt!

• A tömegben fordítson fokozott figyelmet gyermekeire és idős hozzátartozóira. Beszéljék meg, hogy mit kell tenni abban az esetben, ha elveszítenék egymást! Adja meg telefonszámát gyermekének – kicsik esetén papírra írva, vagy a kézre feljegyezve – arra az esetre, ha elkeveredne!

 

Bűnmegelőzés zenével, tanácsokkal a szombathelyi adventi vásárban




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.