Barion Pixel
Frissítve: 2015. június 18.

Bűn- és balesetmegelőzés a vasi fürdőkben - rendőrök és polgárőrök akcióznak

Rendőrök, polgárőrök és kortárs segítők hívják fel a strandolók figyelmét arra, hogyan tehetnek azért, hogy a pihenésük valóban gondtalan legyen.

A két legnagyobb vasi fürdőnél, a Büki Gyógyfürdőnél és a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőnél tartottak figyelemfelhívó bűn- és balesetmegelőzési akciót a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, polgárőrök és kortárs segítők. A cél egyértelmű: odafigyeléssel tenni azért, hogy a nyári kikapcsolódás kellemes élmény maradjon, ne pedig keserű szájízzel emlékezzenek a pihenni vágyók a vasi kirándulásra.

 

Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő igazgatója az egyik medence közelében elmondta, hogy a sárvári az egyik legbiztonságosabb fürdő Magyarországon.  Hat éve nem volt szekrényfeltörés és tavaly is csak néhány okostelefon tűnt  el. Az ilyen lopások ellen pedig a legtöbbet éppen a vendégek tehetik azzal, hogy nem hagyják őrizetlenül értékeiket. A legbiztonságosabb, ha a fürdőben működtetett értékmegőrzőbe teszik, vagy valaki figyel az értékekre, amíg a többiek fürdenek. 

A fürdőben ennél továbbmentek, 54 kamerán figyelik a területet és ha akad is enyveskezű vendég, a tapasztalatok alapján sokáig nem örülhet a zsákmányának, a sárvári zsaruk a kameraképek alapján rendszerint beazonosítják a szarkákat. A sárvári fürdőben egyébként örülnek a rendőrök és polgárőrök jelenlétének. A vendégeket nem zavarja, sőt, a biztonságérzetüket növeli, ha látják a parkolóban cirkáló egyenruhásokat. Az igazgató azt is megemlítette, hogy Sárváron bukott meg több olyan tolvajbanda, amik máshol már dúltak az országban és könnyű zsákmány reményében érkeztek a népszerű fürdőhelyre.

DSC_6412

Videónkban Sárvár mellett Bükfürdő is feltűnik, ahol kerékpáros rendőrök is feltűnnek. Kirándulás, fürdőzés előtt kérjük szánjanak rá tíz percet arra, hogy meghallgassák a rendőrök és a fürdőigazgató intelmeit. Lehet, hogy lerágott csontnak tűnnek, de ha csak ezekre jobban odafigyelnek a fürdőzők, akkor már sokat tettek magukért és értékeikért. Mert azért ne feledjük: minden évben több százan keseregnek egy-egy vidám nap végén az országban, amikor észreveszik, hogy meglopták őket. A károsultak többsége az adott pillanatig úgy gondolta: ez vele nem történhet meg.

Bűn- és balesetmegelőzési akció vasi fürdőkben



A Vas MRFK közleménye

Bár Vas megye – sajátosságaiból adódóan – egész évben kedvelt célpontja a pihenni vágyóknak, mégis a nyári hónapokban pezsdül fel igazán az élet. Ezt nagymértékben befolyásolja az is, hogy a gyermekeknek június közepétől kezdődik a nyári szünet, a gondtalan kikapcsolódás időszaka. Hogy valóban felhőtlenül teljen az idei nyár, fontos felkészülni a rájuk leselkedő veszélyekre és célszerű olyan elfoglaltságokkal lekötni a szabadidejüket, amelyek játékos formában ugyan, de a fejlődésüket is szolgálják. A szülői gondoskodásnak kiemelt jelentősége van ezen időszakban.

DSC_6388

Beszéljék meg velük, hogy:

- A munkaidő alatt milyen formában tartják a kapcsolatot! A szülők, nagyszülők mindig tudjanak arról, hogy a fiatalok hol tartózkodnak!

- Kerüljék a feltűnő viselkedést és értékes tárgyakkal ne hívják fel magukra a figyelmet!

- Nagyobb pénzösszeget ne, vagy csak több helyre elosztva vigyenek magukkal! Ne hagyják őrizetlenül értékeiket!

- A viszonylag későn megtartandó programokon csoportosan, lehetőség szerint felnőtt kíséretében vegyenek részt, és kerüljék a rosszul megvilágított, elhagyott helyeket!

- Tudatosítani kell a gyerekekben, hogy legyenek mindig óvatosak, tartózkodók az idegenekkel! Ne szálljanak be ismeretlen autóba, ne engedjenek be idegent a lakásba!

- Védjük a fiatalokat az internet káros hatásaival szemben is! Célszerű használni azokat a programokat, amelyek lehetővé teszik a veszélytelen böngészést.

DSC_6456

A megye fürdőinek látogatása kedvelt időtöltése gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Fontos, hogy az ide látogató turisták is biztonságban érezzék magukat. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti és bűnügyi szakterületének munkatársai ezt szem előtt tartva bűn -és baleset-megelőzési tanácsokkal segítik, hogy a kikapcsolódás valóban gondtalan legyen.

Vancsura Miklós úr, a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő ügyvezető igazgatója látta vendégül munkatársainkat és a 2015. június 18-án tartott portyán hangsúlyozta a prevenció fontosságát, valamint kiemelte a rendőrséggel való kiváló együttműködést. Annak érdekében, hogy a hozzájuk érkező vendégek kikapcsolódását a jövőben se keserítsék meg jogsértések, örömmel fogadta, hogy a főkapitányság és a Sárvári Rendőrkapitányság munkatársai, valamint a polgárőrség tagjai mellett, alkalmanként kortárssegítők is részt vesznek a prevenciós munkában. A több nyelven beszélő fiatalok segítenek a tájékozódásban, szórólapok kiosztásán keresztül hívják fel a figyelmet strandolás során a legfontosabb vagyonvédelmi szabályokra és jogsértés esetén értesítik a rendőrséget.

DSC_6510

Bük és Bük-fürdő ugyancsak frekventált úti célja a pihenni vágyóknak. Az idegenforgalmi területek és az üdülőövezetek környékén a rend fenntartására kerékpáros járőrszolgálat is ügyel. A rendőrök a vagyonvédelmi tanácsok mellett, a közúti ellenőrzések során felhívják a gépjárművezetők figyelmét az időjárási viszonyokhoz történő alkalmazkodásra. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a balesetek megelőzése érdekében meleg időben fokozott türelemmel közlekedjenek, valamint figyeljenek a közlekedés egyéb résztvevőire, a gyalogosokra és a kerékpárosokra is; hiszen a tapasztalatok szerint a pihenni vágyók gyakran indulnak el gyalogosan, vagy éppen két keréken felfedezni a környéket.

DSC_6493

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.