Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Polgárőr Szövetség 2018. április 10.

Társukat búcsúztatták a vasi polgárőrök

Februárban elhunyt polgárőrtársukra, Molnár Sándorra emlékeztek a vasi polgárőrök.

A videóban Bedi Ákos, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség elnöke búcsúztatja Molnár Sándort.
 

Molnár Sándor, Sanyi Bácsi, a Vas Megyei Polgárőr Szövetség(VMPSZ) és a Körmendi Polgárőr Egyesület tiszteletbeli elnöke 2018. február 23-án hunyt el.

Molnár Sándor

Molnár Sándor 1938-ban született Cigándon. Sorkatonaként Kőszegen szolgált a határőrség állományában. Innen egyenes út vezetett a tiszti iskolára. 1960-ban avatták tisztté és ekkor kezdte meg határőr szolgálatát Dávidházán. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, akivel 1962-ben kötött házasságot. Később Őriszentpéteren, Körmenden, majd Zalaegerszegen teljesített szolgálatot. 1989-től, a sorállományú határőrség megszűnése után 1990-ben alapították Körmenden a HKTI-t. Hivatásos állományú útlevélkezelőket és határőr járőröket képeztek. (Szent László Határrendészképző Szakiskola. Körmendi Rendészeti Szakközépiskola. Körmendi Rendészeti Szakgimnázium.) Határőr szolgálatát ebben az oktatási intézményben folytatta egészen 1993-ban történő nyugállományba vonulásáig.

DSC_6784_resize

A nyugdíjas években sem távolodott el a rendészeti tevékenységtől. Már 1992-től dolgozott Vas megyében a különböző önvédelmi szerveződések létrehozásában, és a VMPSZ 1995-ös megalapításánál is jelen volt, melynek 20 évig volt az elnökhelyettese. A VMPSZ küldöttgyűlése 2016. májusában Örökös Tiszteletbeli Elnöknek választotta. 1996-ban vezetésével alakult meg a Körmendi Polgárőr Egyesület, melynek alapító elnöke, majd 2018-tól Örökös Tiszteletbeli Elnöke lett.

DSC_6782_resize
Fotó: Pintér Patrícia

Molnár Sándor mind a határőrségnél mind a polgárőrségnél végzett tevékenységével beírta magát Vas megye rendvédelmi és bűnmegelőzési tevékenységének történelmébe. Ezen tevékenységének elismeréseként több magas rangú elismerést tudhatott magáénak.

Többek között:

  • Többször kapott HÖR pénzjutalmat
  • Honvédelmi Miniszteri tárgyjutalom
  • VMRFK pénzjutalom
  • Vas megye közgyűlésének az Önkormányzat Szolgálatáért Kitüntető Oklevele és Emlékplakettje Közbiztonsági Tagozata
  • VMPSZ díszkard
  • Kopácsi Sándor Érdemérem
  • OPSZ aranygyűrű
  • Év Polgárőre
  • OPSZ elnöki elismerés
  • OPSZ Érdemérem arany fokozat
  • OPSZ Érdemkereszt arany
  • OPSZ Érdemkereszt arany
  • OPSZ Érdemkereszt arany
  • VMPSZ – Tiszteletbeli elnök
  • KPE – Tiszteletbeli elnök

Társukat búcsúztatták a vasi polgárőrök, Fotó: Kollárits Ferenc



Fotó: Kollárits Ferenc;


Videó: Péntek Róbert

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.