Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Főügyészség 2018. január 19.

Bordélyházat üzemeltetett a határ mellett, vádat emeltek a férfi ellen

A határmenti város bárjában 100 euró, vagy 30 ezer forint volt egy óra szexuális szolgáltatás tarifája. A lányok ennek a felét kapták meg. Az ügyészség szabadságvesztés kiszabását kéri az étterem és bár vezetőjére.

Éjszakai élet 2015-ben a most eljárás alá vont étteremben (Forrás: Youtube)
Éjszakai élet 2015-ben a most eljárás alá vont étteremben (Forrás: Youtube)

A Kőszegi Járási Ügyészség bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az egyik határmenti vas megyei városban bordélyházat üzemeltetett 2015. februárjától 2017. áprilisáig terjedő időben.

A vád szerint a férfi egy kft. ügyvezetőjeként üzemeltetett éttermet és bárt, ahol a bár részben night club-ként is üzemelt, az ott dolgozó, a vádlott által foglalkoztatott nők szervezett keretek között nyújtottak szexuális szolgáltatást az erre a célra a bár feletti épületrészen kialakított szobában.

Éjszakai élet 2015-ben a most eljárás alá vont étteremben (Forrás: Youtube)
Éjszakai élet 2015-ben a most eljárás alá vont étteremben (Forrás: Youtube)

A vendégek a bár pultjánál jelezték igényüket a szexuális szolgáltatásra, majd kifizették annak díját, mely fél óráért 80 euro vagy 20.000 forint, 1 óráért 100 euro vagy 30.000 forint volt. A szexuális szolgáltatásért a vendégek által a szórakozóhelynek előre fizetett pénzből díjazták a szexuális tevékenységet végző alkalmazottakat, mely a kifizetett összeg fele volt.

A Kőszegi Járási Ügyészség a vádlottal szemben bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat és szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

 


Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.