Barion Pixel
Szerző: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság; Fotó, videó: 112 Press 2016. december 14.

Táblával figyelmeztet a veszélyre a rendőrség - videóink igazolják: érdemes rá odafigyelni

Veszélyre figyelmeztető táblákat helyeznek ki Vas megye több pontján. Videó-összeállításunkban néhány gyomorszorító felvételt is felvillantunk az első helyszín baleseteiből. Ezután már csak a sofőrökön múlik, komolyan veszik-e a táblát...

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának javaslatára a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának munkatársai figyelemfelhívó táblákat helyeznek ki Vas megye fokozottan balesetveszélyes útszakaszaira, amelyek közül a gépjárművezetők – elsőként – 2016. december 14-én, a 834-es számú főúton, Tokorcs és Nagysimonyi között találkozhatnak.

Táblával figyelmeztet a veszélyre a rendőrség

László Péter rendőr alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője a mai napon tartott kihelyezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy Vas megyében az év végéig öt helyszínen, tíz figyelemfelhívó jelzőtábla kihelyezésére kerül sor azokon az útszakaszokon, ahol ez indokolt.

Táblával figyelmeztet a veszélyre a rendőrség

A kezdeményezés célja a közlekedési balesetek megelőzése. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel megelőzhetőek a balesetek. Fontos, hogy a gépjárművezetők válasszák meg helyesen autójuk sebességét, tartsanak megfelelő követési távolságot, induljanak el kellő időben otthonról és legyenek előzékenyek a közlekedés más résztvevőivel szemben!

Táblával figyelmeztet a veszélyre a rendőrség




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.