Barion Pixel
2018. június 19.

Balesetet látott, majd 200 méterre ugyanolyan balesetet okozott egy osztrák sofőr

Osztrák rendszámú Opel hajtott neki egy jelzőlámpánál álló osztrák rendszámú VW-be Szombathelyen. A helyszín mellett elhajtott egy osztrák rendszámú VW, amelynek sofőrje annyira elgondolkodott a látottakon, hogy a következő jelzőlámpánál belehajtott egy jelzőlámpánál álló Daewooba, amit nekitolt egy Peugeot-nak.

Nagy torlódást okozott kedden délelőtt két közlekedési baleset a szombathelyi Rohonci úton. Az első ütközés a Szűrcsapó utca kereszteződésénél történt, ahol egy Olad felől érkező Opel ütközött neki egy lámpánál álló Volkswagennek.

2018.06.19.Szombathely Rohonci u.

A balesetben az elsődleges adatok alapján nem történt sérülés, azonban később mégis mentőt hívtak az Opelben utazó gyerekekhez, a mentők pedig kórházba szállították őket kivizsgálásra. Úgy tudjuk, hogy a balesetet okozó hölgy magyar volt.

2018.06.19.Szombathely Rohonci u.

A baleseten töprengve belehajtott az előtte álló autóba

Kb. 200 méterre a  baleset helyszínétől újabb ütközés történt, ekkor azonban már egy osztrák férfi hajtott bele az előtt piros lámpánál álló Daewoo hátuljába, amit nekilökött a sor elején álló Peugeotnak. Ebben a balesetben senki sem sérült meg.

A helyzet fokozódik

A forgalmas úton a belváros felé vezető oldalon nagyobb torlódás alakult ki, ezért rendőr vette át a forgalomirányítást, hogy "kipörgesse" a csaknem Olad városrészig álló sort. Ami ezután következett, abból Hollywoodban sikeres vígjátékot forgatnának.

2018.06.19.Szombathely Rohonci u.

A rendőr ugyanis hiába jelezte, hogy menni kellene, sok járművezető inkább a lámpára figyelt, vagy a mellette zajló helyszínelésre. "Jöjjön! Jöjjön!" - kiáltott rá a rendőr egy ablakon kitámaszkodó sofőrre, mire az csodálkozva magára mutatott: "Éééén?" Majd mutatta a rendőrnek, hogy piros a lámpa. A járdán álló nyugdíjas gépjárműoktató hangosan és jóízűen nevetett.

A piros lámpára mutogatás még tucatnyi alkalommal előjött, de egy gyalogos asszony egyéb izgalmakat is szolgáltatott. A hölgy ámulva nézte jobbra fordított fejjel a baleseti helyszínelést, majd amikor zöldre váltott a gyalogosokra vonatkozó jelzőlámpa, akkor lelépett az úttestre. Egyenesen a balról érkező Opel elé, ami viszont a rendőri jelzést vette figyelembe, ezért hajtott át a piroson.A személyautó vezetője azonban figyelt, nem lökte fel az asszonyt.

2018.06.19.Szombathely Rohonci u.

"Mondtam, hogy várjon, amíg szólok!" - kiabált a gyalogosnak a rendőr, mire az asszony meggyorsította a lépteit és a túloldalon várakozóknak méltatlankodott: "Mit ordít ez nekem? Úgysem hallom!" - és elsietett.

A torlódás felszámolása után újból a jelzőlámpák irányították a forgalmat, amikor érkezett Olad irányából egy utánfutós traktor. A kormánykeréknél ülő férfi annyira rácsodálkozott a két balesetre, hogy fékezés nélkül áthajtott a piros jelzésen, de szerencséjére éppen semmi nem érkezett a Szűrcsapó utca irányából.

Élő videónk a helyszínről.

 

Felborult a balesetet okozó kisáruszállító

A Rohonci utcai baleset előtt a Szent Gellért és Rumi utak kereszteződésében helyszíneltek a rendőrök. Ott az egyik pékség Rumi úton közlekedő áruszállítója hagyta figyelmen kívül az Állj, elsőbbségadás kötelező! táblát és a védett úton közlekedő Citroen elé hajtott.

2018.06.19.Szombathely Sz.gellert

Az ütközéstől a balesetet okozó jármű két kerékre billent, majd felborult. A balesetben senki nem sérült meg. A kora reggeli időpontban még sárgán villogtak a jelzőlámpák.

IMG_20180619_062516

Balesetet látott, majd 200 méterre ugyanolyan balesetet okozott egy osztrák sofőr




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.