Barion Pixel
2014. március 12.

Balesetet okozott a beteg kutyával siető osztrák

A szombathelyi állatkórházba sietett szenvedő vizslájával egy osztrák férfi szerdán este. Stop táblánál nem adott elsőbbséget egy Suzukinak, három autó sérült.

A Horváth Boldizsár körút felől tartott a Bartók körúti állatkórházba egy osztrák férfi Jeep típusú terepjárójával. A Paragvári utcai kereszteződésnél éppen akkor váltott sárga villogóra a közlekedési jelzőlámpa. A Jeep vezetője a Stop táblánál balra nézett, majd belehajtott a szabályosan közlekedő, jobbról érkező Suzuki oldalába, amit nekilökött egy, a Bartók körúton áthaladásra váró Suzuki elejének.





A balesetben senki nem sérült meg, a Paragvárin haladó Suzuki totálkáros lett. Az osztrák sofőr azonnal elismerte a vétkességét és többször is sajnálkozott az összetört autók vezetőinek. Közben látszott rajta, hogy más miatt is nagyon aggódik. Mint kiderült, nagyon beteg, szenvedő vizslájával sietett az állatkórházba.



A helyszínelő rendőr tekintettel volt az állat állapotára is, szólt az érintett feleknek, hogy a férfi bírságpapírjait tölti ki először, hogy mielőbb mehessen az állatorvoshoz. Ezzel mindenki egyetértett. Az osztrák aláírta a "csekket", meghallgatta a német nyelvű tájékoztatást a kötelességeiről, majd még egyszer bocsánatot kért az általa összetört autó vezetőjétől és elsietett beteg kutyájához.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.