Barion Pixel
2013. október 30.

Az önkéntesség ereje a megye védelmében

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az idei év egyik stratégiai céljaként tűzte ki a közösségépítést és az önkéntesség erősítését a megye védelme érdekében.

Az elmúlt években az országban és a megyénkben bekövetkezett veszélyhelyzetek elemzése során bebizonyosodott, hogy a kárfelszámolásra és mentésre létrehozott állami, önkormányzati szervek személyi és technikai eszköz állománya a hosszan elhúzódó kárfelszámolási munkálatok (árvizek, villámárvizek elleni védekezés, viharkárnál épületek bontása, fóliázása) során nem minden esetben elegendőek.

Ezért Vas megyében a nagy hagyományokkal rendelkező önkéntes mozgalmak széles társadalmi bázisára építve a karitatív szervezetek, az önkéntes szerveződések és szervezetek, a gazdálkodó szervek összefogásával kialakítottuk a járási mentőcsoportok rendszerét. A mentőcsoportok igazodva a 2013. január 1-jétől bevezetett közigazgatási struktúrához, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szakmai irányításával, elsősorban saját járásuk területén belül alkalmazhatók, szükség esetén a szomszédos járásokban, de veszélyhelyzetben az ország bármely részén bevethetőek.

A mentőcsoportok megalakításánál elsődleges szempont volt, hogy az adott járásban azonosított veszélyeztetettségéhez igazodjon a felépítésük, felszerelésük és felkészültségük. A mentőcsoportokban találhatunk árvizek, villámárvizek, helyi vízkárok elleni védekezésre, épületek ideiglenes helyreállítására, kitelepített-kimenekített személyek elhelyezésére, ellátására, elsősegélynyújtásra, mélyből- és magasból-, vízből mentésre vagy akár állatmentésre szakosodott egységeket.

A Kőszegi Járási Írottkő Mentőcsoport az országban elsőként április 6-án, Kőszegen állt rendszerbe, melyet a szombathelyi Borostyánkő, a szentgotthárdi Hármashatár, a sárvári Rába, a vasvári Hegyhát, végül pedig a celldömölki Kemenesalja Mentőcsoport követett.

Vas megye hét járásának biztonságosabbá tételéhez – a korábban Körmenden létrehozott Őrség Mentőcsoporttal közösen – az idei évben megalakult hat járási mentőcsoport összesen háromszázegy fő önkéntes tagja járul hozzá. Az önkéntes mentők katasztrófavédelmi feladatainak ellátását a mentőcsoportokba beosztott gépjárművek és munkagépek teszik lehetővé. A mentőcsoportok rendelkezésére összesen három autóbusz, kilenc mikrobusz, két személygépkocsi, négy kisteherautó, hat tehergépkocsi, négy traktor, két pótkocsi, hat gépjárműfecskendő, tíz gumikerekes földmunkagép, hat lánctalpas földmunkagép és egy csónak áll. A gépjárműveken kívül lovas felderítők is részt vesznek a nehezen megközelíthető helyeken történő kutatási-mentési feladatok végrehajtásában. A mentőcsoportokba belépett speciális képességekkel bíró szervezetek – búvárok, alpinisták – rendelkeznek a feladat végrehajtásához szükséges eszközökkel, búvárruhákkal, víz alatti keresőlámpákkal, víz alatti radarral, mentőkötelekkel, mentőkosárral. Az Írottkő Mentőcsoportban orvos segíti a szakszerű elsősegélynyújtást, a sérültek ellátását, a Borostyánkő Mentőcsoport összekötője valós idejű akár víz alatti mozgóképek továbbítására alkalmas berendezésekkel rendelkezik, a lovas felderítő egység pedig a Hegyhát Mentőcsoportot erősíti. A mentőcsoportok rendelkeznek a beavatkozások során szükséges kézi és gépi munkaeszközökkel, valamint egyéni védőeszközökkel is.

Ez év végéig a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság riasztási és értesítési gyakorlatot tart a mentőcsoportoknak, és folyamatos elméleti és gyakorlati képzésekkel fejleszti az önkéntesek szaktudását. A következő év fő feladatai között szerepel a járási mentőcsoportok nemzeti minősítésre való felkészítése, és a minősítő gyakorlat végrehajtása. A sikeres minősítő gyakorlatot követően a mentőcsoportok önállóan beavatkozhatnak az egyes káresemények felszámolása során, valamint indulhatnak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiírt pályázatokon, hogy a beavatkozásukhoz szükséges eszközparkjukat bővíteni, korszerűsíteni tudják.

Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.