Barion Pixel
2014. április 23.

Árokba csapódtak az autók - súlyos sérült a 87-esen

Két Fiat ütközött érintőlegesen a 87-es főúton, Csempeszkopács és Rum között. Mindkét autó árokba csapódott, az egyik sofőr súlyosan megsérült.

 Súlyos közlekedési baleset történt kedden az esti órákban Rum és Csempeszkopács között, a 87-es főúton. Két Fiat ütközött érintőlegesen, amitől mindkét jármű első kereke kiszakadt és az autók árokba, fák és bokrok közé csapódtak.

A Kám felé tartó Fiatban egy ember utazott. Információink szerint ez az autó okozta a balesetet, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba. A vezető lábtere az ütközésnél teljesen eltűnt, a sofőr lába nagyon súlyosan roncsolódott, őt a sárvári hivatásos és rumi önkéntes tűzoltók vágták ki a roncsból. Úgy tudjuk, a vezető nem használta a biztonsági övét. A szélvédőn jól látható az a nyom, amit az előrecsapódó sofőr feje ütött az üvegbe.



A Szombathely felé tartó autóban egy házaspár utazott, ők könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet, de őket is kórházba szállították. A helyszínre érkező hozzátartozóiktól megtudtuk, hogy a házaspár a saját lábán tudott kiszállni az autóból. A nyomok alapján úgy tűnik, akár életmentő is lehetett az a mozdulat, amivel a vétlen Fiat sofőrje az árok felé kormányozta a járművét. A nyugat.hu úgy tudja, egy szemtanú elmondta, a balesetet okozó autóra már Csempeszkopács belterületén is többször rávillantottak, mert kacsázva, cikk-cakkban haladt.



A vétkes sofőrt állapota miatt a helyszínen nem lehetett megszondáztatni, de a rendőrség vizsgálja majd, hogy fogyasztott-e alkoholt, vagy egyéb tudatmódosító anyagot. A vétlen jármű vezetője nem fogyasztott alkoholt és az autóban utazók használták a biztonsági öveket.


 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.