Barion Pixel
Frissítve: 2013. július 27.

Ámokfutó tehersofőrt üldöztek a 84-esen (Frissítve)

Az út közepén hajtott, rángatta a kormányt és nem állt meg a rendőrök felszólítására egy magyar teherautó vezetője. Lezárták előtte az utat.

 Frissítés 2012.12.17. 14.14
Nem válaszol a rendőrök kérdéseire az a 38 éves, Szombathelyhez közeli településen lakó férfi, akit hétfőn délelőtt 15 kilométeres üldözés után fogtak el a rendőrök. Úgy tudjuk, a sofőr az alkoholszondát sem fújta meg, de természetesen ez nem akadálya annak, hogy a rendőrök megtudják, fogyasztott-e alkoholt, vagy egyéb bódító anyagot. A teherautó kacsázva haladt az úton, több járműnek a padkára kellett hajtania előle, emiatt zárták le a rendőrök a 84-es út érintett szakaszát, nehogy egy szembejövőt letaroljon a sofőr. A teherautót három rendőrautó követte szirénázva Sárvár-Hegyközségtől, megelőzni viszont sokáig nem tudták, a sofőr gondoskodott erről. Információink szerint magánéleti probléma állhat a sofőr tettének hátterében.

Korábban írtuk
Egyelőre nem világos, miért "kattant be" egy ismert áruházlánc teherautóját vezető férfi ma délelőtt. Információink szerint már Gércétől ön- és közveszélyesen vezetett, emiatt érkezett bejelentés a rendőrségre. Egy járőrautó bekapcsolt szirénával és fényhíddal megpróbálta megállítani, sikertelenül. Ezután több másik rendőrautó is bekapcsolódott az üldözésbe.

Közben a rendőrök lezárták a 84-es út behajtóit - többek között a 86-os és 84-es utak kereszteződésében, hogy lehetőleg senki ne hajtson szembe a teherautóval. Végül több kilométer után, Hegyfalu magasságában sikerült megállítani az áruszállítót, a némaságba burkolózó sofőrt pedig őrizetbe vették a rendőrök.

A teherautó rakterében a heves kormányrángatástól összedőlt a rakomány, többek között karácsonyi ajándékcsomagokat és üdítőt szállított a jármű. Úgy tudjuk, senki nem sérült meg a sofőr ámokfutása miatt, de a rendőrség beavatkozásáig több komoly veszélyhelyzetet okozott a sofőr.

December elején számoltunk be egy szombathelyi ámokfutóról, ő részeg volt és autót is tört. Korábban egy rendőrautótól esett pánikba egy sofőr Szombathelyen, akit ezután Veszprém megyéig üldöztek. A férfiről kiderült, hogy megölte a barátnőjét. Országosan ismertté vált a sárvári markolós ámokfutó is, aki "megdöglötök rendőrök" felkiáltással lapított ki részegen egy rendőrautót. A férfinek ez volt a második "kilengése" munkagéppel, korábban egy haragosa házába sem gyalog érkezett.

A rendőrség közleménye
Állampolgári bejelentést követően intézkedtek a rendőrök egy magyar kamionossal szemben, aki Sárvár felől Hegyfalu irányába közlekedett a 84-es számú főútvonalon 2012. december 17-én reggel. Haladása során több esetben a közlekedés biztonságát veszélyeztető manővert hajtott végre járművével. A sofőr a rendőri jelzés ellenére sem állt meg, azt több esetben figyelmen kívül hagyta. Végül a rendőrök a 84-es számú főútvonal és a 86-os számú főútvonal kereszteződése előtt állították meg a kamionost. A férfi kihallgatása jelenleg is folyamatban van, vele szemben őrizetbe vétele mellett büntetőeljárás indult.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.