Barion Pixel
2013. december 21.

A karácsonyfatüzek megelőzhetők!

Az ünnepek alatt kiemelt veszélyforrást jelenthetnek a karácsonyfán elhelyezett díszek, csillagszórók, égősorok. Kellő odafigyelés hiányában tűz alakulhat ki, a fenyő hamar lángra kaphat. Egy ilyen esemény nemcsak az ünnep hangulatát teheti tönkre, de a lakásban is komoly károkat okozhat.

A karácsonyfát gyertyákkal, csillagszórókkal, izzósorokkal díszítjük fel. Ezek felügyelet nélkül hagyása gyakran vezet tűz kialakulásához. Ha a karácsonyfa lángra kap, a tűz rendkívüli gyorsasággal terjed. Egy perc alatt leéghet az egész fa, egy átlagos méretű helyiség pedig 5-10 perc alatt teljesen kiéghet.

Célszerű a gyertyákat inkább az asztalon, díszként, vagy az adventi koszorú részeként használni, hiszen az ünnep fényét így is emelik. Természetesen itt is fokozottan ügyelni kell arra, hogy soha ne hagyjuk el helyiséget úgy, hogy őrizetlenül maradjon egy gyertya. Különösen gyerekek közelében legyünk elővigyázatosak!

A karácsonyfán elhelyezett csillagszórók is balesetveszélyesek, éppen ezért azt tanácsoljuk, hogy csak felnőtt gyújtsa meg, és miután leégett, maradványát távolítsuk el a fáról! A gyújtóeszközöket a gyermekek elől gondosan zárjuk el! Elhelyezésüknél fontos szempont, hogy az éghető karácsonyfadíszektől nagyobb távolságot hagyjunk!

Az izzósorokkal kapcsolatosan fontos szabály, hogy csak magyar érintésvédelmi előírásoknak megfelelő elektromos lámpafüzéreket használjunk! Az olcsó díszítések legtöbbször rossz minőségűek, komoly veszélyt jelenthetnek. A legjobb, ha már a boltban kipróbáljuk az égősort!A tűz keletkezésének megelőzése érdekében a lámpafüzéreket éjszakára, vagy hosszabb távollét idejére kapcsoljuk ki, mert a zárlatból keletkező tűz pár perc alatt továbbterjedhet.

Egy hasznos tipp a megelőzéshez

Állítsuk vízbe, vagy földbe a karácsonyfát, öntözzük folyamatosan, így megelőzhető, hogy a fa túlságosan kiszáradjon, és könnyen lángra kapjon!

Ha bekövetkezett a baj

Jelentős előny tűzvédelem szempontjából, ha egy lakás rendelkezik tűzjelzővel, tűzoltó készülékkel, vagy tűzoltó kendővel és így idejében el lehet fojtani a tüzet. Az ablakokat nem szabad kinyitni, mert a friss oxigén tovább táplálja a tüzet!
Dobjunk a fára pokrócot, így megakadályozhatjuk, hogy a tűz oxigénhez jusson!

A legfontosabb azonban, hogy azonnal tárcsázzuk a 105-öt, hívjuk a tűzoltókat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.