Barion Pixel
2017. október 28.

Előzésben lévő kisbusz elé kanyarodott erdei útról egy Opel a 84-esen

A Hegyfalu felé tartó Citroen kisbuszban négy kisgyerek is utazott. A sofőr éppen egy járművet előzött, amikor az Opel elé hajtott egy erdei útról. A Citroen vezetője dudált és fékezett, de az ütközést már nem kerülhette el

Tompaládony, 84-es

A baleset Hegyfalu és Tompaládony között történt, a 84-es főúton. Az Opelt vezető férfi nem bizonyosodott meg arról, hogy biztonságosan kikanyarodhat a főútra. Gyakori hiba, hogy amikor az alárendelt úton érkező jobbra akar kanyarodni, akkor csak balra néz el, csak onnan vár járművet, miközben a másik irányból is érkezhet szabályosan közlekedő jármű. Így történt ez a  mostani esetben is, a Citroen éppen előzésben volt, ezért haladt abban a sávban, ahova az Opel is tartott.

Tompaládony, 84-es

Nem egy esetben előfordult már, hogy az erdei útról, vagy mellékútról érkező és balesetet okozó járművezető vitatta a felelősségét és azt feszegette, hogy a főúton haladó, előzésben lévő jármű sofőrje vajon megbizonyosodott-e arról, hogy a mellékútról nem érkezik jármű? Ami így leírva meredeken hangzik, ennek ellenére sokan érvelnek vele. A mostani baleset helyszínén nem volt előzést tiltó tábla.

Tompaládony, 84-es

A balesetben senki nem sérült meg, a forgalom egy sávon haladhatott a helyszínelés ideje alatt.

 

Tavaly motoros elé kanyarodott autó ugyanitt

2016. júniusában egy figyelmetlen autóvezető kanyarodott ki ugyanerről az útról egy motor elé. A motoros nekiütközött az autónak, majd lerepült a motorról és egy másik jármű elgázolta. A férfit súlyos sérüléssel szállították kórházba. Az ütközéstől a motoros bukósisakja lerepült a fejéről, az a helyszínelés alatt a keresés ellenére sem került elő.

Tavaly ugyanitt egy motoros sérült meg súlyosan, hasonló szituációban

Néhány hónappal később, már téli időszakban a Magyar Közút munkatársa bukkant rá az elrepült bukósisakra és gondoskodott arról, hogy az visszakerüljön a jogos tulajdonosához.

Előzésben lévő kisbusz elé kanyarodott erdei útról egy Opel a 84-esen




Kapcsolódó hírek

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá.
Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.